A szerdai és csütörtöki táncokat is megörökítettem, elérhetőek a videók IDE kattintva, vagy a Youtube galériában. Képekből sajnos lett lett túl sok, mivel igyekeztem inkább a táncokat videózni, és a táncosok egy gyors hajlás után lesiettek a színpadról, de azt a pár képet megnézhetitek a Galériában.
Akkor nézzük, kik is voltak a fellépők. Szerdán négy csapat szórakoztatta az érdeklődő közönséget, először a Kodolányi Táncegyüttes, Lengyelország és Kazahsztán. Történt egy változás is, mert a program szerinti Románia helyett a csütörtökre bejelentett görögök léptek fel. A programok változatosak voltak, a magyaros ritmus után egy kicsit a Balkánon érezhettük magunkat.
Kodolányi Táncegyüttes
Görögország
Lengyelország
Kazahsztán
A lengyelek dinamikus táncai után a kazah nők finom, kecses és törékeny tánccal lepték meg a közönséget. Legnagyobb tapsot és éljenzést a fináléjuk, és a selyemmel táncolt táncuk kapott, melyben a hatalmas anyagot játszi könnyedséggel mozgatták és alakították.
Természetesen csütörtökön is érdemes volt kinézni. Első fellépőként Mohácsi Albert és Zenekara szórakoztatta a közönséget, majd őket követték a csehek és a csecsenek felváltva, majd a venezuelai táncosok varázsoltak karneváli hangulatot színes jelmezeikkel és lüktető táncaikkal.
Csecsenföld
Csehország
Venezuela
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése